Vigyázat! Személyes hangvétel következik!
Évek útkeresése. Avagy mit is hozhat számunkra az idő? Tényleg képesek leszünk valaha más aspektusból szemlélni a múltat? Kell egyáltalán? Hogyan jöhet fordulat az életünkben? Egyáltalán igényeljük? Miért éri meg jobbra vágyni és többet elvárni - önmagunktól? Miért hallgassunk arra a pici, olykor csak szunnyadó belső én-re?
Költői kérdések, csak úgy a nagyvilágba. Ám ahogy a természet is folyamatosan változik és megújul, úgy valójában mi is. Ezt könnyű belátni egy bizonyos kor/élettapasztalat után. De mi van azokkal, a talán fiatalabb korosztállyal, akik belső nyugtalanságot éreznek és azt, hogy menniük kell tovább, előre, hiába érték el korábban kitűzött céljaikat. Mi van a meg nem válaszolt kérdéseikkel? Számukra mi hoz megnyugvást? Nekik ki ad választ? Elég csak egyszerűen kivárni egy bizonyos érettséget, ami majd remélhetőleg magával hozza az áhított, csillapodott belső állapotot? Hogyan lehetünk önmagunkban fókuszban? Miért legyen ez cél? Miért elégedjünk meg "pusztán" ennyivel?
20 éve ilyenkor boldogan számoltam a nyáron megkeresett 3600 forintomat. Nem hajtott más, csak az öröm. Furcsán hangozhat, de 12 évesen egyszerűen vágytam arra, hogy valami felelősségteljes dolgot csináljak. Édesanyám be is állított a kürtőskalács üzemünkbe pénztárosnak. Csopakon, a Balaton északi partjának egyik legjobb strandján... kezdődött így egy közel 20 éve megírt Nők lapja cikk, amiben viszont láttam magam. Egy névtelen idegen, aki visszajáró vendégünk volt, nagyra becsülte életszeretetemet, és ezt újságcikkbe is foglalta. Talán az volt az egyik olyan meghatározó visszajelzés, ami elgondolkodtatott. Elgondolkodtatott önmagamról.
12 éves koromban kitűztem célul, hogyha nagy leszek, cégem lesz és ügyvezető leszek.
Egy kicsi lány hatalmas ambíciókkal, olykor vakmerő elszántsággal öntudatlanul hallgatott belső hangjára és követte vágyait. Számomra emberfeletti méretű akadályok sokasága gördült elém ezalatt a 20 év alatt, de valami azóta is rendületlenül hajt. Miért éri meg hallgatni erre a picike hangra? És miért segítsük ezt a picike hangot egy mikrofonhoz, hogy egyáltalán meg is halljuk?
Ez alatt a 20 év alatt tömérdek impulzus ért, a kitűzött célok elérésének sikerei mellett mégis azt merem állítani most, ebben az élethelyzetben és a jelenlegi tapasztalataimmal mögöttem, hogy egyetlen vágy kell, hogy hajtson minket. Ami igazán kifizetődő, az az önmagunk fejlesztésének vágya. Mindent ez alá rendelve, ennek tükrében értelmezve kapunk némi feleletet azokra a bizonyos meg nem válaszolt kérdésekre. Ezekkel a válaszokkal pedig pillanatnyilag beérem.
A pici belső én súgta már két évvel ezelőtt, hogy valami teljesen más irányra van szükség pályafutásom során. Közel egy éve pedig megfogalmazódott, hogy egy igazán egyedi és egyedülálló márkát valósítsak meg. Egy olyan márkát, ami minden elemében képviseli a szerénységet, alázatot, élet iránti nagyrabecsülést és csodálatot, a szűnni nem akaró fejlődés iránti vágyat.
A jdsBudapest éppen ezt jelenti nekem. Egy szelet a múltamból, a megélt tapasztalatokból és a mostani énemből.
